20th Anniversary
.jpg)
Irish author and playwright Samuel Beckett passed away twenty years ago today. I don't know about you, but I'm sure I'll be finding time this evening to raise a glass.
I don't know when I died. It always seemed to me I died old, about ninety years old, and what years, and that my body bore it out, from head to foot. But this evening, alone in my icy bed, I have the feeling I'll be older than the day, the night, when the sky with all its lights fell upon me, the same I had so often gazed on since my first stumblings on distant earth. For I'm too frightened this evening to listen to myself rot, waiting for the great red lapses of the heart, the tearings at the caecal walls, and for the slow killings to finish in my skull, the assaults on unshakable pillars, the fornications with corposes. So I'll tell myself a story, I'll try and tell myself another story, to try and calm myself, and it's there I feel I'll be old, old, even older than the day I fell, calling for help, and it came. Or is it possible that in this story I have come back to life, after my death? No, it's not like me to come back to life, after my death.More at A Piece of Monologue:
Samuel Beckett, The Calmative
7 Comments:
I'm with you. No author has affected me more. I've studied him for years and I feel I've only scratched the surface.
I'll post my Ukrainian translation of "what is the word" tonight.
I'm with you too. From Budapest, Hungary
http://beckett.uw.hu/beckett20/
http://godotravarva.blogspot.com/
The same extract from The Calmative in Hungarian:
"Már nem tudom, mikor haltam meg. Mindig az volt az érzésem: öreg lehettem, úgy kilencvenéves - egyébként: micsoda évek! -, a testem is ezt bizonyította tetőtől talpig. Ma este azonban, jéghideg ágyamban, egyedül, úgy érzem, öregebb leszek, mint azon a napon, azon az éjszakán, mikor az égbolt lezuhant rám minden fényénél, ugyanaz az égbolt, melyet annyit bámultam kezdettől fogva, míg itt bolyongtam e távoli földön. Mert ma este nem érzek magamban elég bátorságot saját rothadásomra fülelni, várni a szív rettentő, néma jj vérömléseire, a bélfalak reménytelen rándulásaira, várni, hogy véget érjen koponyámban a lassú öldöklés, a rendíthetetlennek hitt pillérek leomlása, a hoíttete-mek paráználkodása. Elmondok hát magamnak egy történetet, megpróbálom, hogy elmondjak magamnak még egy történetet, hogy megpróbáljam megnyugtatni magam, s ott, igen, ott érzem, hogy öreg leszek, nagyon öreg, öregebb, mint aznap, mikor összerogytam segítségért kiáltva, és a segítség megérkezett. Vagy ebben a történetben talán újra életre keltem, halálom után? Nem, ez semmiképp nem vallana rám, hogy életre keljek, halálom után."
Samuel Beckett: Nyugtató
This is wonderful!
When Beckett said "old, old, even older than the day I fell, calling for help, and it came," I at first thought he might be referring to the day of his birth. Then I thought, "Oh no, he means some day when he was old and stubmled." But perhaps he does mean birth. For isn't birth in some sense a fall and a cry for help?
To quote the first line of Beckett's 'A Piece of Monologue': 'Birth was the death of him'.
Good to know my brain is still minimally functional.
Post a Comment